Az Egyesületről Nyomtatás
... és amikor a fenntartók már nem tartották fenn az együttest, akkor egyesületté alakultunk. Ez 1989-ben  történt. Azóta már nagyon sok amatőr együttes működik így, és próbál szponzorokat keresni, pályázni mindenhova, és egyéb kisebb-nagyobb céltámogatásokat szerezni. A Bem Egyesület is így tudja működtetni az együttest.


Az egyesület tiszteletbeli tagjai: Vásárhelyi László koreográfus, Mucsi János koreográfus, a BM Duna Művészegyüttes művészeti igazgatója, és Csombor Endréné népművész.

A 2000. szeptemberében megtartott közgyűlésen Mucsi János egyéb elfoglalságai miatt lemondott elnöki tisztségéről. A közgyűlés új elnököt, négytagú vezetőséget, és három tagú ellenőrző bizottságot választott. A közgyűlés döntése szerint az egyesület közhasznú egyesületté alakul, az ehhez szükséges okmányokat a megfelelő helyekre benyújtottuk és 2001. június 26-án (pontosan 11 évvel az Egyesület megalakulását megörökítő bejegyzése után) a Fővárosi Bíróság ezt elfogadta.

 

Az egyesület tisztségviselői:

 

AZ EGYESÜLET ELNÖKE

Dicső Géza

ELNÖKSÉGI TAGOK
Kern Csilla
Körtvélyesi Anna
Demeter Erika

Nagy István Jenő

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG
Szakál Ákos
Takács Ilona
Mattyasovszky Nóra