Kis István PDF Nyomtatás E-mail
Önéletrajz

 

  • 1974. szeptember 9-én születtem Nagyenyeden Erdélyben.
  • Általános iskolai tanulmányaimat szülőfalumban Magyarlapádon végeztem, majd a gimnáziumot a Nagyenyedi Bethlen Gábor kollégiumban folytattam.
  • 1995 őszétől 2004 őszéig hivatásos néptáncosként dolgoztam Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncegyüttesnél.
  • Ez idő alatt a következő szakemberekkel dolgoztam: Novák Ferenc, Béres László, Lévai Péter, Román Sándor, Könczei Árpád, Orza Calin, Bocsárdi László, László Csaba,  Novák Péter, Makovinyi Tibor, Horváth Zoltán, Kocsány László, Ivácsony László stb.
  • Több kiemelkedő szerepet játszottam, a Háry János, Ábel, Ludas Matyi, Vérnász, Forrószegiek, Váróterem, Székelysorsképek, Bakkhosz Testamentuma, Erdélyország az én hazám, Tündérálom, Tisza Partján folklór illetve táncszínházi produkciókban.
  • 1997-től folyamatosan foglalkozom néptáncoktatással különböző iskolákban és amatőr együttesekben.
  • 1999-től oktatok nyaranta a Magyarlapádi, Kommandói, Erdővidéki, Szászcsávási nézene-néptánc táborokban.
  • 2000. április 29-én II. díjat szereztem a „Tedd ki a pontot…” IV Nemzetközi legényes versenyen (Jakab József pontozója-Magyarózd).
  • 2001-2004 között művészeti vezetőként tevékenykedtem a Baróti Erdővidék néptáncegyüttesnél, ahol gyerek és ifjúsági csoport működik, itt több koreográfiát készítettem valamint egy két részes műsort; Erdélyi körkép címmel.
  • 2002. április. 27-én I. dijat szereztem a „Tedd ki a pontot…” VI. Nemzetközi legényes versenyen. ( Berki Ferenc „ Árus ”legényes tánca- Méra ).
  • Életem egyik kiemelkedő pontjának tekintem, hogy megvalósíthattam gyerekkori álmomat, miszerint egy régi hagyományok szerinti lakodalmat szerettem volna, szülőfalum szokásaihoz híven, ami meg is valósult 2002. szeptember 7-én Magyarlapádon. Erről dokumentumfilmek készültek és műsorára tűzte a Magyar Televízió és a Duna Televízió.
  • Meggyőződve afelől, hogy néphagyományaink még megmaradt részecskéi megmentési lehetőségének „utolsó óráit” éljük, részt vettem, több szakemberrel együtt szervezett gyűjtésen Erdély különböző tájegységének felkutatása során, valamint én magam szerveztem gyűjtéseket a Háromszék Táncegyüttesnél évente megrendezett népzene és néptánctalálkozók alkalmával.
  • 2004. árilis. 18-án Szólótáncosi Nívódíjat kaptam a XXI. Zalaegerszegi Kamaratáncfesztiválon.
  • 2004. augusztus. 20-án Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetésben részesültem.
  • 2004. tavaszán jelentkeztem a Magyar Táncművészeti Főiskola néptáncpedagógia szakára, melyre felvételt nyertem. A főiskolai tanulmányok idejére, Budapestre költöztünk.
  • 2005. április. 24-én, „Külön díj” a „Tedd ki a pontot…” IX. Nemzetközi Legényes versenyen.
  • 2007. január 13-án, a 18. Országos Szólótáncfesztiválon Aranysarkantyús díjban részesültem.
  • 2007 nyarán az Amerikai Egyesült Államokban, 40 napos, nagyszabású turnén vettem részt szólótáncosként az Üsztürü zenekarral, illetve az ott megszervezett Csipke Néptánc és Népzenei táborban oktattam.
  • 2008. április 27-én, Szólótáncosi Nívódíjat kaptam a XXIII. Zalai Kamaratánc Fesztiválon.
  • 2008. május 17-én, II. díjat szereztem a XI. Kárpát-medencei Verbunkversenyen.
  • 2009. január 11-én, a 19. Országos Szólótáncfesztiválon másodszor is Aranysarkantyús díjban részesültem.
  • Az utóbbi négy évben, a következő táncegyütteseknél több koreográfiám készült, így a Bartók Táncegyüttes (Budapest), Pázmány Táncegyüttes (Piliscsaba), Csepel Táncegyüttes (Budapest), Zabosfa Táncegyüttes (Zákányszék), Bem Táncegyüttes (Budapest), Gemenc Táncegyüttes (Baja), Cirkalom Táncegyüttes (Topolya) *a koreográfia szerepelt a 2007-es Néptáncantológián, Háromszék Táncegyüttes (Sepsiszentgyörgy), Tamburitza Együttes (Pittsburg – USA).
  • Foglalkozásom: 2004 szeptemberétől néptáncpedagógus. Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakkönyvtár – Budapest, 15. kerület;
  • Jelenleg: Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény – Gomba; Kittenberger Kálmán Általános és Művészeti Iskola - Nagymaros

 

  • Kiemelkedő helyet foglal el az életemben a Bem Táncegyüttes, mely 2006-ban ünnepelte 30 éves évfordulóját. 2005 őszétől művészeti vezetőként tevékenykedem az együttesnél, amely fő színtere alkotói munkásságom kibontakozásának. 2006 óta együttesünknek két önálló műsort állítottunk színpadra. Az együttes gyermek, ifjúsági és felnőtt csoportjaiban összesen 130 fiatal táncol.